2024-03-29
2024-03-30
  • Hotels by region

Anita Vendégház

Gyergyószentmiklós, 6 km-re a várostól, Gyergyószentmiklós, HR 535500, Romania Show map

Az Anita vendégház Gyergyószentmiklóstól 6 km-re a Gyilkos-tó irányában, a Békény patak partján, a főúttól kb. 100 méterre helyezkedik el.

Az Anita vendégház valójában 3 különálló házból álló vendégház együttes: Anita, Enikő valamint Kisház.
Az Anita vendégházat 2004-ben építettük, először úgy gondoltuk, hogy csak saját célra készítjük, azonban később arra az elhatározásra jutottunk, hogy egy kicsit áttervezve vendégfogadásra is alkalmassá tudjuk tenni. Ezáltal nagy lehetőség nyílt számunkra, hogy emberekkel ismerkedjünk, barátkozzunk.A házak kialakításánál megpróbáltuk figyelembe venni több éves kiránduló tapasztalatainkat, és ezáltal elkerülni azokat a dolgokat amelyek nekünk, mint vendégeknek nem tetszettek, kényelmetlenek, zavaróak voltak más szálláshelyeken.Az építkezés nyersanyaga 90%-ban a fenyő, ez a vidék kiemelkedő építkezési anyaga, szintén ebből készültek az évszázadok során a helyi székely házak is.
Az Anita vendégház 5 szobával és egy nappali konyhával rendelkezik, amelyből 4 db. 2 ágyas és 1 db. 6 ágyas szoba. A mai igények elengedhetetlen tartozéka a fürdőszoba, ez minden helyiségben külön megtalálható.A 6 ágyas szobát nagy családosoknak, vagy olyan baráti társaságok számára terveztük, akik egy rövidebb-hosszabb szabadság alatt éjszakára sem akarnak megválni egymástól. Az eddigi tapasztalatok alapján a még eleinte ettől idegenkedő társaságok végül itt érezték a legjobban magukat, itt volt a legtöbb nevetés, vicc és jókedv. A 6 ágyas szobában 2 franciaágy található, vele szemben van 2 db. 1 személyes ágy, amelyeket bizonyos mértékben a középen található fürdőszoba választ el egymástól.A nappali egy 80 m2-es helyiség, amelynek egy bárpult-szerű építménnyel leválasztott része a konyha, minden szükséges kellékkel felszerelve (mikrohullámsütő, kávéfőző, kenyérpirító, mixer, olajsütő, stb). A ház egész bútorzatának és díszítőelemeinek kialakításában az egyediséget és a hangulatosságot a székely fafaragási motívumok adják, amelyek Csíki Áron gyergyószentmiklósi ácsmester több hónapi fáradságos munkája nyomán születtek.
A Kisház 2007-ben készült el, 2 szobából (1 db. 2 ágyas valamint 1 db. 4 ágyas) és 2 fürdőszobából áll. Ez kivehető külön vagy valamelyik másik vendégház társaként egyaránt. 
Az Enikő vendégházat 2009 tavaszán fejeztük be, 5 szobája van (2 db. 2 ágyas, 1 db. 4 ágyas, 2 db. 3 ágyas). Saját nappalival, felszerelt konyhával áll a vendégek rendelkezésére.
A ház együttes egy 7100 m2-es telken fekszik, elegendő teret nyújtva ezáltal a különböző szabadidős tevékenységeknek.

A vendégekkel való kapcsolatainkat igyekszünk baráti, családias alapokra helyezni, természetesen teljes mértékben figyelembe véve mindenki saját igényét ez iránt. Az eddigi tevékenységeink során sikerült megfelelni egyaránt azok számára is akik társaságra vágytak, éppúgy mint azoknak akik magányra.

Facilities

  • Parking
  • Central heating
  • Garden / Courtyard / Green Area
  • Grilling, outdoor cooking
  • Animals not accepted
  • Non-smoking
  • Breakfast
  • Kitchen, small kitchen

3 Triple room

2 Double room

4 Quadruple room

6 Room for 6 persons

Facilities

Policies

Website operator

SeklerTravel Marketing Ltd.
Sekler Travel Travel Agency
Email: office@szekelyszallas.hu
Phone number: +40742581925
Contact, Online support
© 2003-2021 All Rights Reserved!