2024-04-18
2024-04-19
  • Hotels by region

Melinda Panzió

Parajd, Nádasfő u, Nr. 177, Parajd, HR 537240, Romania Show map Phone: +40740504305

A Székelyföld-i Parajdon, a Melinda Vendégház kifejezetten gyermekes családok számára lett kialakítva, ahol úgy a kicsi, mint a nagyobb gyerekek, de még a felnőttek is találnak szórakozási lehetőségeket.

Mindez köszönhető a zöldövezeti játszótérnek, amelyben hinták (4+2), fakörhinta, homokozók, csúszda, trambulin található, a játékokkal felszerelt játszó szobának, asztali tenisznek, valamint a két filagóriának, mellette egy szabadtéri grillezőnek és a szép környezettel rendelkező halastavunknak.

Vendégházunk a Székelyudvarhely fele vezető úton található, kilátással a Sóhegyre, közel a falu központjához, de távol annak zajától.

Összesen 5 szoba áll az hozzánk látogatók rendelkezésére, amelyek a következő módon oszlanak meg:
*A főépületben 2018-ban teljesen felújított, igényesen berendezett, 3 stúdió családi szobával (saját konyhával - indukciós főzőlap, mikrohullámú sütő, gőzelszívó, hűtőszekrény és edények-, fürdőszobával és terasszal, síkképernyős színes tv) várjuk vendégeinket.
*Vendégházunkhoz tartozik még egy szigetelt/téliesített ház 2 apartmannal, mindkettőben 3 ágy (egy dupla és két szimpla), saját konyhával és fürdőszobával, valamint síkképernyős színes tv-el.

A szobák téliesítettek, a melegítés központi fűtéssel történik. Autóját zárt udvarban helyezheti biztonságba.

Szeretettel várjuk a Melinda Vendégházba!

Facilities

  • Parking
  • Central heating
  • Playground
  • Play room
  • Garden / Courtyard / Green Area
  • Grilling, outdoor cooking
  • Animals not accepted

4 Double room + coach for 2 persons

3 Apartment for 3 persons

Facilities

Policies

Website operator

SeklerTravel Marketing Ltd.
Sekler Travel Travel Agency
Email: office@szekelyszallas.hu
Phone number: +40742581925
Contact, Online support
© 2003-2021 All Rights Reserved!